Egy apáért könycseppes arcom elött táncoló emék, ez ami maradt belőled. Emlék. Más napok új napok, amikben már nem vagy benne.
Csak csak csak, mégis , az ami belőled áradt, lét, energia, az ami összeköt, az ami marad. Csak csak csak ez. semmi más.
Egy apáért, apáért az én apámért,
Meddig lehet azt , amit te tettél, lézetni csupán?
Hol van vége az embernek, a személynek,aki nem is volt teljesen ott sosem?
Hol van az belőlem aki belőled jött, akit te adtál nekem, magadból?
Hol vannak az érzések, érzetek?
Éhesség , mint a kopott betük, mint a hiányzó beton a járdából. a lyukak, amikben elakadnak a és ürességérzetet hagy maga után. Űres vagyok. Tele lyukakkal. Üres vagyok, egyedül vagyok. máshol vagyok, mint ahol lennék ha lehetne. más létezésfelülíró tényezők is lehetnének, akkor nem lenne ennyire elcseszett minden.
Más lenne? Más , lyukas? Üres?
Megtapasztaltam milyen éhesnek lenni, azóta egyre több mindent érzek, éhes a lelkem, a szeretetre a hiány betöltésére, a vágy érzetének kivánására, a lehetőségekre, a boldogságra.
Éhesnek lenni, egyre jobban azt jelenti , hogy egyre jobban tudomásul veszem a veszteségeimet és a fájdalmam előtérbe kerül?
Hiszen ez kegyetlenség, a részemről saját magamnak.
elfogadhatatlan, haszontalan. Ennyi mindent érzezni. Kell ennyi mindent érezni?
Hogyan lehetne visszacsinálni?
Nem akarok éhes lenni.Semmire.
Sem a vágyra, sem a boldogságra, nem akarom érezni a kegyetlen minden szarságát, amit az élet hordoz magával.
Milyen könnyű lenne elmenni.
Milyen könnyű lenne elmenni.
Megtehetem?
