Minden a 8.-as számú nevetésemmel kezdődött .
Bár talán nem kéne ennyire kiemelnem, mást talán nem érdekel a nevetéseim közti különbség, de fontosnak tartottam megemlíteni
És a történet szempontjából is fontos lesz később, de ezt jelzem majd kellő időben.
Szóval itt tartottam, ez abból a szögből fontos, hogy ritka pillanatnak lehetsz tanúja, és segíthetsz is, amennyiben csak olyan mértékben élvezed ezt, hogy érdektelenségbe fullad, kedvesen, csak hallgatsz majd.
11 óra múlt el hat perccel, maga a történet lezajlik 11:13-ig szóval a szűk időkeretben mozogtam, de volt hogy végzetem ennél kevesebb idő alatt is, és ezt megint csak azért jegyzem meg, mert nehogy azt hidd, ez a kezdők szerencséje volt.
Van benne tapasztalatom, és éltem a lehetőséggel..
A történet ugyanúgy kezdődik, mint mindegyik vadnyugati, beporoszkált egy magányos alak, és porosan koszosan foglalt helyet a kocsmában.
Jelen esetben, pedig a kolléga tette tönkre a nehéz munkával elért eredményeket.
Most kéne megjegyeznem, nehéz olyan megbízható munkaerőt találni, aki másnap is megjelenik a munkahelyén, és ebből indult ki az alapötletem.
Senkinek sem hiányzik majd, nekem meg pláne.. és amúgy is, a munkájával csak a gond volt.
Mindenki jobban járt így.
Szóval 11:06 perc van még mindig, a kemény munkámat tönkretette, és abban a pillanatban tudtam. Arról szót sem ejtek, hogy milyen ember volt, te is jobban örülnél hogy a föld alatt van már.
Innen gyorsulnak fel az események, remélem még velem vagy. Mint minden hirtelen indíttatásból elkövetett bűntett, ez sem ítélhető el, jelenleg pedig csak te tudsz róla, így marad biztonságban a titkom, mert a tettestárs záradékra hivatkozom, már nálad van, nem adhatod tovább.
Van egy szemétszállításra használatos lift.
Ahol szó szerint minden és mindenki mindenféle formában megfordul.
Ez a lift, lefelé vitt engem és azt akit nem nevezhetek meg.
Bár a történetet megosztom, ez túl személyes információ lenne.
Kérlek maradjunk a hivatkozásnál a névtelen hulla,
vagy csak csendben oszló kolléga elnevezésnél.
A csendben oszló kolléga a 11:08 percnél ott tartott a gondolataiban, hogyan tőr borsot mások orra alá. Ekkor érkeztem meg én, egy másik fajta jövőképpel.
És a kezemben piroslott a poroltó.
Fejbevertem. Igen, csak ennyi.
Nem tudom, miért vársz többet egy pár perces történettől.
Aztán a kis termete miatt, egy zsákba tettem, tudod, olyanba amit te már nem használsz.
Most épp jól jött.
Na hát, mint szemét, elkezdem kihúzni, amikor a kedvenc munkatársam jön, akinek hatalmas mosoly van az arcán és a legkedvesebb lelke, fel ajánlja a segítségét, és én boldogan mosolygok rá, és a lelkére gondolva elutasítom a kedves ajánlatot, erre rám néz, mintha a vesébe látna, és komoly hangon megjegyzi, hogy segít elvégezni a piszkos munkát.
Ezután ami következik, az a történet legszebb része, a zsákot ketten vonszolva, még mindig boldogan mosolyogva egymásra, elérünk a liftig, abban a percben nem tudom még de 11:11 van.
A zsák belekerül egy kukába, és mint aki jól végezte dolgát, elégedetten bólintott és a szimpátia okozta szinkronban mozgás miatt, én is megettem ugyanezt.
A történetünk 11:13 kor azzal ér véget, hogy a poroltókészüléket letörlöm és visszagondolok milyen jó kapcsolódás született ebből a hirtelen elkövetett bűntényből és levonom a tanulságokat.
Hogy minden kedves és ártatlan emberben ott rejlik a lehetőség.
Minden a 8-as számú nevetésemmel kezdődött.
Megszólta a nevetésem. És ezt nem bírtam lenyelni.
A szavai fojtogattak, elvették a szemem fényét, és már lemondtam a mosolyokról és az önfeledt nevetésről, már zárkóztam be magamba, amikor eszembe jutott, a legjobb tulajdonságom.
Sosem bukok le, szóval most már tudod...
