Én nem értek ehhez. Kevés vagyok-gondolom magamban.
Az ilyen megmérettetések előtt az a szokott menetrend, hogy sosem hiszem hogy meg tudom tenni. Persze, a régi árnyak ilyenkor jönnek elő.
Máskor bezzeg, olyan önbizalommal állok minden elé, hogy még magamon is csodálkozom. Bár, akkor nem is pörgetem bele magam ismételten, olyan logikátlan gondolatmenetekbe, mint ez itt.
A mai napon, végre megmutathatnám, mit tudok.
Erre, itt ül a vállamon a kissebségi komplexusom, ahogy a pszichológusom mondaná.
Amire ma készülök, az hogy megmutassam mit tudok.
Az, amit te, még, csak nem is sejtesz.
Mert erről nem beszéltem senkinek. De mivel a kezedbe vetted a történetet, annyi legyen benned, hogy belekukkantasz.
Szóval, ez a beismerő vallomásom.
Ezek után, el kellene menned a rendőrségre, feljelentést tenni.
Kérlek tedd meg, ha úgy érzed, ez annyira terhel, hogy nem bírod.
Bár akkor már veszett ügy az egész. Te felelősséged, ezek után mit teszel.
Csak mondom.
Na, akkor kezdjük.
Elsőként leszögezném. A nevem nem érdekes.
Na tessék, kamu nevem is lehetne. Csak nem gondolod, hogy hagyom magam azonnal azonosítani. Ez a baj a nevekkel.
Ha túl egyszerűt választok, akkor nem vesznek semmibe, ha túl megjegyezhetőt, akkor pedig emlékezni fognak rám, jobban mint szeretném.
És, az én szakmám szerint, a túl jó, az átlagos.
Ki, hogy találja ki a nevét? Megkérdezi egy kupaktanács keretei közt, ki mit ajánl?
Nehéz. De a választott szakmám még nehezebb.
Bankrabló vagyok. Álcázott bankrabló, aki bankban dolgozik.. Mennyire klisé. Tudom.
De, nekem álmom volt bankrablóvá válni.
Elhatároztam, hogy szereplek egy filmben, ahol egy bankrablót alakítok, aki sikeres.
Erre megkeresések érkeznének. Mármint rablóktól, tudod, hogy csatlakozzak.
És az elméleti tudásom is megvan hozzá.
Ám a szerencse nem állt az én oldalamon, mert ilyen filmet nem forgattak.
És nem is kerestek meg ezáltal.
Arra jutottam, határozottan nehezebb, mint gondoltam.
De nem adtam fel. És itt kezdődik el a sztorim. Már ha velem vagy.
2.
Nem igazán adhattam fel hirdetést. El tudnál hinni, egy hirdetést az újságban, a harmadik oldal közepén, közepes betű mérettel: Egy bankrabló, csapatot keres a következő akciójához.
Ez tehát nehezebb, mint hittem.
A megvalósítás és a lehetőségek sokasága, csak úgy, növelte a tévképzetem, miszerint teljes mértékben alkalmas vagyok erre a feladatra.
Akkor még nem tudtam... a gyanús viselkedésem már akkor felkeltette az érdeklődését.
Kedden kezdődik ez a történet. Ami vasárnapra véget is ér.
Szóval, nem nagy karriert futottam be. De, na, próbálkozni csak szabad.
Visszagondolva, kellett volna valaki, aki visszaránt a földre. De akit beavattam, az csak a harisnyáért felelt. A kigondolást nekem kellett megoldanom. Ez volt az én kiszabott feladatom.
Ami azt illeti, az a személy akit megemlítettem, az csak mellékszereplő a történetben. De a kezdeti lelkesedésem miatt, és amiatt, hogy ő vele, megvolt a gondolati kémia, ami tovább vitte a gondolati síkról a megvalósításig a sztorit ,ami egy bankrabláshoz kötelező elem, úgy voltam, hiába szól rólam a történet, szerepet kell kapnia benne.
Na szóval, Ő, ő.
Itt sem mondok nevet. De ha te olvasod, te tudod, hogy rólad van szó.
Adsz nekem egy esélyt, hogy elmeséljem?
Kedd, 11:52.
Minden gondolatom a bank körül forog. És azon, mi fog történni. Mit fogok mondani. Hogyan fogom mondani. Mennyire leszek sikeres. És hasonlóan érdekfeszítő képzelgésekkel töltöm el a nap egy részét.
Mire sikerül letisztáznom mindent, a következő napirendi pontra ugrok.
Hogyan kerülöm el a lebukást. És mit csináljak a bankrablás után, azonnal.
Merthát, ez a kulcsfontosságú.
És a válasz egyszerűbb, mint bárki hinné.
Beviszem vissza a bankba. Igen. A legendás gondolkodásom, most sem hagyott cserben. Visszaviszem a bankba. Ugyanabba a bankba. Mert, azt a bankot szemeltem ki, ahol dolgozom.
A terv a következő:
Csütörtökön rablom ki a bankot.
Pénteken visszaviszem egy részét, és lekötöm kötvénybe, ami pár év alatt, tisztára mossa nekem a pénzt. Aztán pár év, és még többet fogok kivenni. Ezt már elhintettem a kollégáknak, szóval tudják, és ez, amivel be biztosítottam magam.
Kölcsönadom az államnak.
Szóval az állam, tudtán kívül, segít nekem, tisztára mosni a lopott pénzem.
Mindenki nyer.
Aztán szombaton, veszek fél évvel későbbre, egy repülőjegyet.
Addig, megyek dolgozni, mint mindig. Mert figyelni fognak. Gyanús leszek nekik.
Ki is fognak hallgatni. De már 3 éve, hogy ott dolgozom.
Két alkalommal voltam a hónap dolgozója. Figyeltem a részletekre. Nem lesz itt gond.
De, lett gond egyébként. Mert tudod, a tervek nem szoktak csak úgy, maguktól működni.
Még mindig keddet írunk. Csörög a telefonom. A Bűntársam hív.
Én fogom az egyik harisnyát viselni, Ő a másikat.
Az indoka egyszerűbbnél is egyszerűbb. Mert egy csomagban 1 pár, vagyis kettő darab van. Tehát neki is jönnie kell velem. Megállapodás köttetett. Végülis, igaza van.
Az ő ötlete volt a combfix.
Szóval kedd. Találkozunk a lakásában. Tisztában van vele, hogy én is.
Ez most prioritás. Tehát így állunk hozzá.
Elsőként a fagylalt fogy el, utána térünk a tárgyra. Ahogy szeretem.
Fagylat felett cinkos pillantással összenézünk.
Egy gondolati síkon evezünk. Érzem. Ő is érzi.
Én arra gondolok, ez úgy megy, ahogy mennie kell.
Ő azt gondolja, ez a fagylalt finom.
Itt kezd el minden félremenni. Csak, gondoltam, szólok.
A beszélgetést, nem igazán szeretném belehozni, ebbe a sztoriba, ki az, aki emlékszik arra, mi és hogy zajlott pontosan? Hogy, milyen, szavak hagyták el a szám, na és az övét?
Szerintem nem is tudnám úgy belefogalmazni, ahogy szeretném, és ahogy elégedett lennék vele. Szóval meg sem kísérlem. Pedig, mennyivel több lenne az élvezeted. Bocs. Te többet érdemelnél. Tényleg. De még nem jöttem ebbe bele. Ez az első történetem.
És még mindig kedd. Ez a nap lassan zajlik neked. Ne aggódj, nekem is.
Szóval a fagylaltnál tartunk. Én nem tudom a másik mit gondol, csak azt hiszem.
Ezzel ő is küszködik, tudtán kívül.
A beszélgetésünk végül, szavakból, mondatokká formálódik. És véglegessé válik a terv.
Döntéseinknek következményei vannak.
Munkával telt a szerdai nap. Kávészünetben ecsetelem kollégáknak, öten vannak, mind kezében sárga bögre. Én hat cukorral iszom a kávét. Nem ismerek senkit, aki ennyi cukrot tenne bele. Te?
Kávézás közben megosztom a pénteki tervem a csoportnak. Várnak szeretettel. Sőt még befektetési tanácsot is kapok, melyik a legideálisabb.
Igor. Igorhoz fogok menni. Ő lenne, a neve alapján a leggyanúsabb, egy bankrablás kapcsán, de olyan lelkesen ajánlja magát, hogy ez a tényező meg sem fordul a fejemben.
Pedig, ez, ez fontos részlet. De az én érzékelésem, nincs teljesen a helyén.
Ez gondolom, már kiderült a számodra is..
Igor, felém közeledett a délután folyamán. Elhívott sörözni. Menjünk,- mondtam azonnal.
Elérkezett az este, bár nem akartam sokat maradni, hajnalban értem haza.
Igor, azért akart velem beszélni, mert fontos tárgyalni valója volt velem.
Éreztem a határozottságot. Éreztem hogy nem a levegőbe beszél. Bűntársat keresett.
Már gondoltam magamban, a kisugárzásom mélyen érintette, és észrevette a pozitív változásokat a csendes megfigyelést a részemről.
Ám ennél nagyobb pofára esést nem is tudtam volna kieszközölni.
Megdöbbenve hallgattam.
Az én bankomat? Amit én akartam kirabolni? Ő is ki akarja rabolni? Méghozzá egy napon. Igen. Ez a történet szerint nem történt meg. Mert közbeavatkoztam. Volt egy ártalmatlan és kétségbeesett hívásom éjfél körül.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy nem vagyok gyilkos. Igor él. És élni fog a történet hátrévő részében, hacsak, természetes módon, meg nem hal közben.
De arról, én, már nem tehetek.
Elérkezett a bankrablás napja.
Reggel 8:02, megdöbbentően éber vagyok. Mégsem mindennapos a bankrablás.
Vagyis még nem. Szeretném, ha az lenne. Nyitott szemmel ábrándozok.
A bűntársam felhív. Van egyébként oka rá. Túl sok is.
Zárás határára tettük a rablás időpontját. Kevesebb áldozatlehetőség. Kisebb kockázat. Fáradt személyzet. Őrök már nincsenek az épületben. Legjobb lehetőség.
3 év, látod, nem ment kárba. A levegőbe a felkészültség és részeges diadalittasság érződött. Amit a tapasztalatlanságunk ellensúlya bontott meg. Ám, az láthatatlan volt számunkra.
Elérkezett a délután. Ártani nem árt alapon harisnyapróbával kezdtük.
Egy gondolat, leendő bankrablóknak: Ne akarjatok harisnyában rabolni.
Kényelmetlen, és alig látsz valamit.
Tudod, van az a pillanat, amikor elbizonytalanodsz. Velem megtörtént.
Mázsás súlynak éreztem az egész vállalkozást. Én nem értek ehhez.
Kevés vagyok-gondolom magamban.
Máskor bezzeg, olyan önbizalommal állok minden elé, hogy még magamon is csodálkozom. Bár, akkor nem is pörgetem bele magam ismételten, olyan logikátlan gondolatmenetekbe, mint ez itt.
A mai napon, végre megmutathatnám, mit tudok. Nem futamodhatok meg.
Itt ül a vállamon a kissebségi komplexusom, ahogy a pszichológusom mondaná.
Mert igen, van pszichológusom. Jó, persze, nem mondtam el neki mindent. Ezt a bankrablást végképp nem. De azt tudja, hogy valami nagyon jó fog következni az életemben. Ő ezt pozitív jövőépítésnek fogta fel.
Ami is, valójában.
Csak hát, nem akartam a szegényre a frászt hozni, azzal,
hogy megmondom, bankot fogok rabolni. Még lebeszélne.
Azt mondtad, pont rablás előtt, a bank bejáratától mindössze 10 méternyire,
hogy te Mindenről gondoskodtál.
Itt ütött a szöget a fejembe az a gondolat, ami eddig nem mert megjelenni.
Tudod, a gondolatok mindig akkor jönnek a felszínre, ha meg kell dolgoznod őket.
Én sem voltam másképp.
-Hogy érted, hogy Mindenről gondoskodtál?-Kérdeztem.
-Úgy, hogy, Minden el van Intézve, amiért tegnap hívtál.-Válaszolta a tettestársam.
Gyanakvásom nőtön nőtt.
És a szemébe nézve egyenesen megkérdeztem, amit, te is tudni akartál volna a helyemben. -Elintézted? -Úgy van, válaszoltad teljesen nyugodtan.
Felhúzta a harisnyáját, és belépett a bank üvegajtaján.
Én megdöbbenve követtem, mintha dróton lennék rángatva.
Valóban igy is volt.
De ezt később tudtam csak meg.
Facsarni lehetett volna a megdöbbenést.
Bennem is. A banki dolgozókban is.
Ezzel, egyedül a tettestársamnak, harisnyában nem volt gondja.
Teljesen belefelejtkezett az élménybe, örömmámorban úszott.
Azonnal uralta a szituációt, ami a megfagyott túszokat,
és azt az egy bankrablót jelentette aki csak áll bambán bámulva.
Aki történetesen én voltam.
Elkezdte kiáltani a mondatokat, amiket minden bakrabló kiállt.
Amit nekem kellett volna mondanom, de még mindig
teljesen ledermedt állapotban voltam. Teszem hozzá.
-Ez egy bankrablás. Ne próbálkozzanak semmivel sem. Mindent az irányításunk alá vontunk. Ez nem tréfa. Adják ide a telefonjaikat. És ami a széfben van, azt elvinnénk.
Ez volt a szöveg amit kidolgoztam. Ezzel szemben, Előkerült egy két káromkodás, szitokszó, ami gyorsaságra ösztönözte a dolgozókat.
És amiről elfeledkeztem, egy fegyver a kézben. Csak a hatás kedvéért.
Már, nem csak a hatás kedvéért szerepel a történetben.
Ne aggódj nem fog vér folyni, de kérlek ugord át ezt a részt, ha nem bírod az erőszakosabb jeleneteket. Megértem, tényleg. Teljesen. Én sem bírom.
Ekkor vet rám a társam egy pillantást.
És elkiáltja magát, ismételten.
-Valaki főzzön egy kávét ennek a szerencsétlennek.-Mutat rám vádlón.
Visszanézve, nekem, ez némileg másképp csapódik le, mint abban a pillanatban.
Visszarázódok a testembe.
Leginkább így lehetne leírni, hogy visszataláltam önmagamba.
És akkor elkiáltom magam: -6 cukorral azt a kávét.
A tettestársam hatékonyságán és határozott fellépésén elindulva,
a követeléseink értelmet nyernek.
A kávét megkapom egy remegő kézből, sárga bögrében. Amiben 6 cukor van.
Tettestársam pedig a pénzt, amiért eredetileg jöttünk.
Ellenőrzés után bólint nekem. Én is bólintok neki. Utánzásképpen.
Bár már fogalmam sincs, mi zajlik itt.
Ahogy berontottunk, úgy távozunk. Sötétben. zárás körül.
Vagyis, ott vagyunk, ahol akartunk lenni.
Csak hogy pontos legyek.
Szóval, mégsem volt olyan elfuserált bankrablás, mint a címben említettem.
Számomra egy revelációval ért fel.
A bankrabló társam, pedig azon gondolkozott magában, miközben bámult rám, hogyan tehetne el láb alól.
De ezt nem mondta ki hangosan.
Helyette, döntést hozva, Meghagyott egészben.
Megszólalt. A szavai fájtak, de igazat adtam neki.
-Ezt nagyon elcseszted.-Itt elkezdtem veszélybe érezni magam.
Ekkor ugyan, már teljesen felesleges volt. Mégis, az én agyam lassan kapcsolt.
És, ami még ennél is fontosabb. Eszembe jutott Igor.
Igor, aki el lett intézve.
Folytattad ugyanakkor:
- Igazán nem gondoltam hogy ennyire kezdő vagy. Mégis mit gondoltam?
Nyeltem egyet. Ez volt az egyetlen értelmes cselekedetem aznap este.
-Legközelebb, jobban fog menni.-ígértem meg törékeny hangon, rettegve a halál kapujában. Éreztem a hóhérom előtt állok.
Akinek, nem állt szándékában kárt tenni bennem.
-Rendben. Legyen úgy. Tartsd meg a bögrét. Enyém a pénz.
Én pedig, erre, csak bólintottam, és a harisnyával a zsebemben,
sárga bögrével a kezemben kiléptem az ajtón.
Csak azt néztem.
Igazán ígéretes kezdet, egy bankrablás utáni reggelre.
Ezt megjegyzem. Neked és magamnak is.
Teljesen kiment a fejemből, mit terveztem a mai napra.
Azt, én helyeztem el úgy, hogy reggel az első pillantással elítélhessen.
Noha teljesen tudat alatt tettem. De ez nem von le az ítélkező értékéből.
Igor volt a következő gondolataim tárgya. Életben lehet?
Az nekem jó, hogy hulla, vagy akkor járnék jobban ha élők közé sorolhatnám?
Nem igazán tudtam, ebben a helyzetben, hogyan ne hozhatnám magam,
Ez a nap, péntek volt, egyébiránt érdeklődőknek mondom.
Csak hogy kitöltsem a hiányzó űrt belőled, megjegyzem, tegnap bankot raboltam.
Na, ez így, teljesen, nem állja meg a helyét.
Tegnap bankrablás közben, kávéztam. Ez olyan hatásvadász.
Próbáljuk újra. Tegnapi napon, bankrablás közben, ittam egy kávét.
Na, ezzel, eladhatom magam. Nem is kell ide egy film sem.
Majd azt mondom, voltam olyan nyugodt, hogy még ez is belefért.
Profi. Profin megoldottam. Legyőzhetetlen vagyok.- ezt gondoltam.
A sárga bögre pedig, amit nem ruháztunk fel tulajdonságokkal,
mert, mégis, csak egy bögre, azt gondolta volna,
tudatában a helyzet súlyosságának,
-Ez rosszabb, mint amire számítottam.
De, most már menne vissza a többi sárga bögre mellé. Magányos volt.
Elítélően ,de türelmesen várakozott a pulton. Neki sokáig kellett várakoznia.
Azonban neked nem.
Ám ezzel is, csak a bögre volt tudatában.
Kétség nem férhet hozzá, hogy ez volt a legbénább bankrablós történet, amit olvastál.
És nem hozol zavarba, ha, ezt te is így gondolod.
Mert kétség kívül így volt.
De a legközelebbi, jobban fog menni. Ígérkezem hangosan.
Ám ez a történet, csak vasárnapig tart.
Igyekeztél eddig elfogadni a miérteket. És nagyszerűen csinálod.
Bíztatnálak, olvass tovább. Már nincs sok belőle hátra.
Péntek lévén, bank felé veszem az irányt.
Teljes megdöbbenést kell színlelnem majd.
És, csak a hatás kedvéért kérlek meg téged is, döbbenj meg, amikor olyan jelenethez érünk. Csak a nagyobb átélés kedvéért. Szerintem, nagyot lendítene a sztori megítélésén később.
Közel érve a bankhoz, a munkahelyemhez, nyomozókat pillantok meg.
És, itt jut eszembe, a hiba a tervben, amit említettem korábban.
Tudod, tegnap kiraboltam a bankot. Ma, tehát nincs nyitva.
Mert nyomoznak az ügyben.
És Igor sincs már képben. Pedig ma segített volna.
Kezdeti sokkon átlendülve, enyhén zavart arckifejezéssel és üres tekintettel közelebb léptem. Egyből megállított a rend őre.
Látta rajtam a tudatlanság és a csipetnyi kétségbeesés és az értelmes gondolatok hiányát.
Ártatlannak nyilvánított. Ott helyben. Még be se kellett mutatkozom.
De én megtettem. Ne kérdezd miért. És ekkor vettem észre a kollégáimat.
Odaintettek magukhoz. Ránéztem a kevlárba öltöztetett illetőre.
Aki, már tudta a nevem. Értelmezhető mozdulat után, az utamra engedett.
Egyből azzal fogadtak, hogy elmesélték a saját szemszögükből a történet.
Irigykedve hallhattam, aztán leesett, én is részt vettem a rablásba.
Igaz, nekem csak a sárga bögre jutott, de akkor is. Ott voltam.
Nem sűrűn fordul elő, hogy ilyen fontos momentumot elfelejtsek.
De most megtörtént.
Szóval, nekem nem tűnt fel, hogy ez ismétlődő minta, persze, neked azonnal.
De ezzel, akkor foglalkozzunk, ha oda érünk.
-Igor nem jött be ma dolgozni. Ő a gyanúsított.-mondták azonnal.
-Már a neve csengése sem áll jól-szól közbe más is.
-És a legszokatlanabb, 6 cukorral itta a kávét, mint te.-mondták ismét hitetlenkedve.
Szóval elképzeled...Bárgyú arccal, tompa elmével, azt mondtam, ami kézenfekvőnek bizonyult. Ilyenkor te mit tennél?
Ami eszembe jutott, azt biztos nem.
Merthát, én, meg mertem kérdezni.
-Valaki rám akarja kenni? -ami a kérdésemet követte, az színtiszta igazság volt a részemről.
-Bár lehettem én is, nem?
De erre már nem figyeltek fel. A nyomozók távozásának zsibongása elért hozzánk.
Mindenkit hazaengedtek.
Az utolsó mondatom a hangzavarba veszett.
Szombaton megszólalt a telefonom. Az otthonom békeségében.
Tettestársam hívott. Közölte, hogy látott engem a zsaruval beszélni.
Tudni akarta, mit mondtam neki.
A válaszom után sokáig hallgatott.
Végül bontotta a vonalat annyival, menjek át hozzá.
Hogy követtek, vagy sem, arról fogalmam sincs. Végülis én kezdő vagyok ilyesmiben. Szóval a tudatlanság teljes határozottságával mondtam ezt az ajtóban.
Belépést nyertem. Nincs nagy gáz. Aztán szembefordult velem.
-Igor. Beszélni akartál róla. Most itt a lehetőség.-Kezdte.
-Igen. Igor. -mondtam erre én. Ne ítélj el. Teljesen hülye vagyok.
-Igor halott. Önkezűleg vetett véget az életének a rablás után.
-Igen. És magára vállalta. -mondtad.- a mi részünk ebben az, hogy csendben maradunk.-folytattad teljes meggyőződéssel.
Én pedig teljes döbbenetemben, ráeszméltem valamire. Amit ki is mondtam hangosan.
-Sose mondtam, hol lakik.
- Gyanús viselkedésed már korábban felkeltette az érdeklődését. Ezért közeledett. Ismertem őt korábbról.-vallod be.- Bár elég pocsék nevet választott magának. Igor.-Hangzik fitymálóan a szádról a neve. -Ki nevezi magát Igornak? A leggyanúsabb név mind közül.
És ezzel együtt értettem. Tudod, mint amikor nem tiszta a helyzet, mégis egy mondattal egyetértésed fejezed ki. Ezt tettem én is.
Nyomatékosan bólintottam.
Neked ez elég volt.
Nem én haltam meg.
És, nem én öltem meg.
Ez lecsendesítette a bennem munkálkodó kétséget.
Számítanak rám, hallottam ki a telefon másik végéről.
Én pedig, abba a bankba amit kiraboltam, elhatározásom nyomán, visszamegyek dolgozni.
Megtartom a sárga bögrét. És minden megy tovább a saját medrében.
Továbbra is bankrabló szeretnék lenni.
Ez motivál, hogy minden kétség mellett is együttműködésben maradjak a rablótársammal.
Aki hetekkel később hívott. Annyit mondott a telefonba, Lenne egy meló. Jössz?
És én igent mondtam.
Erre mosolyt kapok válaszul, és azt a mondatot, nagyon jól esne neki a gesztusom.
Örül, hogy törekszem a többre. Felhatalmazást kapok, hogy írjam le, hogyan szereztem, ha már ennyire, láthatólag, ragaszkodom hozzá.
Igy elkezdem, kétkedve. És az első mondatok a bizonytalanságomról árulkodnak, de hát, valahol el kell kezdeni.
Ilyen lett:
