Adj több figyelmet a lelked nyugalmára, mint mások elvárásaira.

Inkább leszek gonosz a te történetedben, mint áldozat a sajátomban. 
Így kezdem. Mit gondolsz?
Ragadom magamhoz a szót. Ez egy fontos beszélgetés lesz. Az, amikor már nem háríthatják el a felelőtlenséget és az igazságtalan bánásmódot.
Mert annyi mindent elvettek tőlem. Kezdve egy gyerekkorral. A boldogságot is elvették. Nem kaptam meg a megfelelő szocializációt. Nem láttam, hogy kell barátkozni. Hogy kell kapcsolatokat kialakítani. 
Megtörtem, pedig még el sem kezdtem az életemet. Depressziós voltam már nagyon fiatalon, azzal egyetemben hogy parentifikált is és szorongó. Nem a legjobb kombináció.
Ennyit senki sem bírna el épp ésszel.
Én sem tettem. 
Rengetegszer fantáziáltam arról, hogy meghalok, akkor tudtam, hogy könnyebb lesz. A belenyugvás megvolt. A lelkem is tovább akart állni, arról a helyről ahol nem szerettek. 
Csak én nem voltam elég erős feladni. 
Nem volt nyugalmam. Nem voltam erős. Nem voltak ott mellettem. Nincs értelme a létezésemnek. És mégis, a mai napig itt vagyok. Nem értem el semmit sem. Nem tervezek sokáig élni sem. Nincsenek olyan vágyaim, mint másoknak.
És a másik véglet. Nincs ami itt tartson. Én megpróbáltam. Kitörtem a pokolból, Megpróbáltam egy jó és átlagos életet élni. De nem tudtam. Semmi sem tartott addig, hogy kiélvezzem igazán. Mert nem tudom elengedni magam.
Szóval elkezdtem ezen agyalni. 
De még dolgozom a részleteken egy kicsit. Nem szeretném összecsapni a saját halálomat. 
Szóval, több figyelmet adok magam nyugalmára mint mások elvárásaira. 
Inkább leszek ellenség a te világodban, mint fogoly a sajátomban.