Mi fogad az életedben, ha csak a gondolataid vannak neked?
Mi az, ami életed része ,ami leginkább ösztönöz, hogy azzá válj, aki lehetnél? Hol van benned a tűz, ami elemészt, és a vágyaid írányába hagy csak lépni? Merre leled meg saját magadban az otthonod? Hová gondolod magad, ha nem vagy most jó helyen az életedben? És mit teszel ha realizálod, hogy ismét nem vagy ura az életnek amit élhetnél, ha kihasználnád a benned lévő lehetőségeket? Hogyan lehetne magamban annyi erőt találnom, ami átsegít a legsőtétebb érzéseken, és a szakadék széle nem közelebb kerül, hanem épp távolodik, honnan tudnék erőt meríteni ahhoz, ami egyben tart? Vajon mi a nehezebb? Megélni minden pillanatot, vagy csak lenni egy életben ami épp csak van? Milyen lehet másnak lenni? Miért akarnék más lenni? Mi célja a létezésnek, ha nem az hogy boldog legyél? Elégedettnek kéne lennem, nem elveszettnek. Boldognak, mert annyi mindent megtettem, hogy ne legyek benne a rosszban, mégis üres vagyok, nem számítok, még magamnak sem. Hogy lehetne így bármire és építeni? Hol van ebből a kiút? Mi van számomra a saját életemben, ha én sem vagyok benne teljesen? Hibáztathatok egyáltalán mást emiatt? Lehetek az, aki lenni szeretnék, persze, de hol marad a támogató közeg, a háttér ami van, az ölelő karok, azok akik megtartanak? Hol maradnak a barátok akiknek számítok? Hol vagyok ebben éppen én? KI vagyok magamnak, ha nem az ,aki lenni szeretnék? Miért csak a jövőben élek? Az hogy, nem tudok nyitni mások felé, ezzel a tudással ami bennem van, az önzővé tesz és félénké, és sebezhetővé, távolságtartóvá, sokszor cinikussá, hogy léhetnék ét ezen, ha van bennem egy "egészséges" önfentartó rendszer, ami kontroláll, ami nem enged, ahol magam nem engedem magam. Miért érzem az embereket kegyetlennek? Miközben talán nem annyira azok, mint amennyire én látom bennük ezt. Nem tudok sokszor kapcsolódni, mert túl vagyok terhelve, mert nem érzem azt hogy ez jót tenne, mert tartok az emberektől, mert fáj, hogy én is az vagyok. Fáj tudatosítani, de nem azonos vagyok magammal. Hol és ki vagyok tehát?
25.04.20
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Csendben oszló kolléga utolsó útja
Minden a 8.-as számú nevetésemmel kezdődött . Bár talán nem kéne ennyire kiemelnem, mást talán nem érdekel a nevetéseim közti különbség, d...
-
Én nem értek ehhez. Kevés vagyok-gondolom magamban. Az ilyen megmérettetések előtt az a szokott menetrend, hogy sosem hiszem hogy meg tudo...
-
Elöljáróban annyit a történetről, hogy váltott szemszögből fogod olvasni a történetet. hogy ne legyen félreértelmezhető, * jelet fogok haszn...
-
Mi fogad az életedben, ha csak a gondolataid vannak neked? Mi az, ami életed része ,ami leginkább ösztönöz, hogy azzá válj, aki lehetnél? ...