Vége. Elmúlt. Eltűnt. Minden amit ismersz.
Mégis, amint körbe nézel, ott leszek.
Atomjaimra hullva. Ott leszek a pocsolyák felszínén.
Ott vagyok az óceánok habjában. Ott vagyok az űrben.
Mindenhova ahová elért egyszer is a kezed. Hozzád tapadva.
Bár szerintem ez kölcsönös volt. Te is rám voltál tapadva.
Ott voltam, vagyok, és leszek.
Egy teljes életút a tied. Voltál boldog. Sokszor szomorú.
Néha esetlen. Másszor kegyetlen is.
Minden levegővételed egy ajándék volt.
Mégis, amikor a végéhez érsz. Nem teljesen érted, igaz?
Mi az, amit nem értesz? Van, amit igen?
Logikus. Igen logikus. Az, amit gondolsz.
Mert, lehet igaz. A te igazad. Mert ezt te alkotod meg.
Hihetsz benne, hiszen te voltál az, aki erre a következtetésre jutottál.
Kikezdhetetlen logika. És a második ami eszedbe juthat, hogy,
mindenki erre gondol? A feltételezésed is sértő lehetne, de nem az.
Van, aki el se jut a második kérdőjelig.
Mivel, nem vagy mindenki és senki más helyébe sem, és hidd el, ezt tudom.
A válasz. Ha van második kérdés. A válasz az, hogy, Nem.
Persze, hogy nem mindenki gondol ugyanarra.
De eddig már eljutottunk, értelmezés kérdése az egész.
Mégis, akkor mi marad? Neked? Semmi.
Vége. Elmúlt. Eltűnt. Minden amit ismersz.
És nekem? Egy új kezdetet jelent.
Ami marad a legvégéig, lehet az lélek, morbidabb esetben műanyag.
Ez a te döntésed. Logikus. Igen logikus. Az, amit gondolsz.
Mert, lehet igaz. A te igazad. Mert, ezt végső soron, te alkotod egésszé.
Ami marad a legvégéig...
