Beleegyező nyilatkozatot irat alá velem. Felnézek. Megállapítom, ugyanaz magasodik felém. Bár a megállapításomnak sok jelentősége nincs. Mégiscsak megjegyzem. Már nem az első eset.
Csak belekerültem ebbe a szituációba, mármint abba, hogy minden mozdulatomra felfigyel az, akinek ez a munkája. Nincs benne ráció. Szerintem, ez szokványos lehet itt.
Elakadásomat észreveszi, azonnali reakció hiányában, tovább bámulom a semmit magam előtt. Mintha abban, több értelem volna, mint bennem.
De nem nyerek választ, néma és üres semmi, továbbra is néma és üres marad.
Ismét Felnézek. Lenéz rám. Nem látom a kérdőjeleket a szemeiben.
Ő teljesen biztos, biztos bennem, vagy magukban a csodákban. Kitudja.
Detektálom a határozottság éles vonásait azon, aki lenéz rám.
Érzékeli bennem a kétségbeesést, amit takarok a legjobb arcmimikámmal. Ez annyira egyértelmű és valóságos, mint az a köteg papír előttem, a Beleegyező nyilatkozat.
Félelmet reggeliznek. Az én félelmemet megehetné. Akkor, legalább, rettenthetetlen lennék.
Csakhogy néma marad. Igy én is. Az igény a némaságban, egyre csak erősödik. Mindkét fél részéről elfogadott helyzetet teremt.
Meredek a fehér pontra előttem, amin felsejlik sok fekete karakter, ami rá van ütve.
Vagy égetve. Égetve, vagy ütve van egy hivatalos dokumentumon a feketeség?
Szerintem a léleklenyomatomat látom viszont, ami odapörzsölődött.
Olyan határozottan ott van minden. Nincs a valóságból elhalványuló része, vagy, épp olyan, ami elfelejtett megjelenni. És én, még mindig csak meredek magam elé, a papírhalomra. Ahol a lelkem darabkáit látom viszont. Elszenesedett formában.
Ezután felébredek. Visszaköszön a valóság. Továbbra sem tudom, arra a kérdésre a választ, hogy ez mi volt. Szerintem nincs a kérdésedre válasz. Ez csak, valami volt.
Felborzolt tudatállapotban ami a legfontosabb, élek a segítségkérés lehetőségeinek egyikével. És megjelenek. Ahogy te is létezel, az is, aki fogadott engem. Egyedül van. Minden normálisan átlagos, kivéve, hogy a látásom fátyolos.
És felvázolom ezt. Pont így, ahogy neked.
Ezután amit látok magam előtt, ami homályos emberi alakban kezdődik, az szilárdan felém nyúló kézzé formálódik. Áttör a fátyol érzékeny szövetén.
Felnézek. Lenéz rám. Tudja mi történik. Még ha én nem is. Ami bíztató lehetne, de nem az.
Elveszem amit felém nyújt. Rápillantok. Már látom, amit nem szeretnék.
Beleegyező nyilatkozatot írat alá velem.
Beleegyező nyilatkozat
